Őszbúcsúztató sütőtökös pite

Fotók: Zergi Borbála

Kedves Olvasók!

A mai recept segít ráhangolódni a közelgő ünnepi időszakra. Észak-Amerikában már Halloween környékén elindul az év utolsó három hónapját övező “holiday season”, azaz ünnepi időszak, amely a Hálaadással vesz igazán ünnepélyes fordulatot, a karácsony szeretetteljességével folytatódik, s a szilveszteri bulikkal zárul. A Hálaadáson kívül ebből a várakozásból, örömteli izgalomból mi is bőven részesülhetünk, hiszen az Advent hasonló hatással lehet a szívünkre.

Ez a sütemény tökéletes ünnepi finomság, általában a Hálaadási teríték elmaradhtatlan része. Biztosan láttatok már olyan amerikai filmet, amelyben a sütőtökös pite valahogy olyan természetességgel volt jelen az asztalon, mint Magyarországon karácsonykor a mézeskalács. Sokáig azt gondoltam, hogy “canned pumpkin” azaz “sütőtökpüré konzerv” nélkül nem lehet elkészíteni ezt a pitét, pedig a friss püré nem csak finomabb, de nem tartalmaz tartósítószert sem és pillanatok alatt rendelkezésre áll. Na jó…mindennel együtt mondjuk 1 óra alatt készül el, de tekintettel a tényre, hogy az üzletekben sehol nem láttam még sütőtök pürét konzervben, ez a legjobb megoldás.

Engedjetek meg egy utolsó gondolatot, mielőtt nekilátok a leírásnak: ez a süti is vegán, azaz nem tartalmaz semmiféle állati eredetű összetevőt. Ennek ellenére, sikerült a legjobban kezelhető, nyújtható, csodálatos pitetésztát kikísérleteznem. A töltelék pedig egyszerűen isteni, s mivel nincs benne tojás, biztonságosan lenyalható a spatuláról!

_MG_4485

Összetevők a pitetésztához

200 g finomliszt + egy kevés a nyújtáshoz

1/4 tk. só

1/4 tk. cukor

230 g növényi margarin (olvasd el az összetevők listáját a margarin hátulján, s bizonyosodj meg arról, hogy nem tartalmaz tejszármazékot, legideálisabb nem hidrogénezett margarint használni)

70 ml növényi tej

_MG_4373

Összetevők a töltelékhez

420 g ízesítetlen sütőtökpüré

2 csapott tk. őrölt fahéj

1 tk. őrölt gyömbér

1/2 tk. őrölt szerecsendió

1/2 tk. só

80 g barnacukor

35 g étkezési keményítő

1 tk. vanília kivonat

85 g juharszirup

3-4 ek. kókusz tejszín (a konzervben kapható kókusztej zsírja, ami elválik a folyékony tejtől, s a doboz tetejére rakódik)

Elkészítés

Mielőtt elkészítenénk a pite tésztáját, süssük meg a sütőtököt sütőben, míg a húsa meg nem puhul. Én általában szeletekre vágom, s így helyezem a sütőbe, hogy minél hamarabb átsüljön. Vigyázz arra, hogy ne vágj túl vékony szeleteket, mert akkor nem tudjuk használni pürésítésre. Ha megsült, a sütőtökvelőt válaszd szét a héjától, s villával pürésítsd, nyomkodd kissé össze. Tedd félre, míg elkészítjük a pitetésztát.

A tészta elkészítéséhez a margarint kockázd fel, hogy könnyebb legyen majd eldolgozni a liszttel. A lisztet, cukrot és sót keverd el egy nagy tálban, add hozzá a jéghideg, felkockázott margarint, s egy villával vagy egy kézi morzsolóval dolgozd össze. Amikor már homokszemcsékre hasonlító állaga van, add hozzá a növényi tejet, s gyúrd addig, míg össze nem áll teljesen. Könnyen gyúrható tésztát kell, hogy kapj a végén, s nagyon fontos, hogy a margarin és a tej is nagyon hideg legyen, így érdemes közvetlenül a hűtőből elővenni mindkettőt.

_MG_4383

_MG_4399

A tésztát nyújtsd ki sodrófával, belisztezett felületen, s mérd hozzá a sütőformát. A tésztának nagyjából köralakúnak kell lennie, s a forma széleit is bőven takarnia kell. Nyújtsd kb. félujjnyi vastagra, emeld át a formába (ez sokkal könnyebb a margarinos tészta esetében a vajashoz képest), s simítsd bele a kezeddel. Látni fogod, hogy vannak részek, melyek túllógnak a forma oldalán, ezt vágd méretre egy éles késsel vagy ollóval, de a felesleget ne dobd el, jó lesz később dekorációnak!

_MG_4410

_MG_4414

Az ujjaddal nyomkodj egyenletes, hullámos mintát a tészta oldalába, hogy szép legyen. Ebben a receptben az a jó, hogy nem kell elősütni, így már csak a tölteléket kell elkészítenünk. Ezt addig félre teheted.

_MG_4424

A töltelékhez helyezd a hozzávalókat egy turmixgépbe, blenderbe vagy egy nagy tálba, s használj kézi botmixert a hozzávalók összekrémesítéséhez. Amikor teljesen sima és krémes, akkor jó. Viszonylag sűrű, szószos állagot kell kapnod. A kész tölteléket öntsd a piteformába, egyengesd el a tetejét. A megmaradt tésztából szúrj ki különböző formákat, díszítőelemeket, s ezekkel dekorálhatod a süti tetejét.

_MG_4448

_MG_4455

Helyezd 180 Celsius fokra előmelegített sütőbe kb. 50 percre vagy amíg a pite teteje kicsit megbarnulni látszik, a töltelék pedig kissé megrepedezik. Hagyd kihűlni teljesen, s tálald vegán vanília fagyival vagy kókusz tejszínhabbal, de önmagában is isteni finom!

Ne felejtsétek, hogy a YAMA sütőformákat megvásárolhatjátok az Auchan áruházakban, több bioboltban is az ország területén, s hamarosan a YAMA webshopban is. Jelöljetek meg fotóitokon, ha elkészítettétek ezt a sütit, nagyon kiváncsi vagyok, hogy nektek is olyan jól sikerül-e majd, mint nekem. Én nagyon megszerettem ezt az édességet, s a család is garantáltan újra és újra követelni fogja, ha egyszer megkóstolják.

Kezdjük hát a karácsonyi készülődést!

Szeretettel,

Fatima

Horrorleves céklából

Fotók: Zergi Borbála

Kedves Olvasók!

Úgy érzem, kicsivel több, mint egy év kísérletezés után, hogy a YAMA Kitchen csatorna a helyére billent. Mindig volt bennem egy kis kényelmetlenség-érzés, hiszen tudtam, hogy ha igazán megszívleljük az első Yama jelentését, mely arra int, hogy “senkit és semmit ne bánts” nem lehet a tányérunkon olyan élőlény, aki képes szenvedni és szenvedést érezni. Erre ráébredve váltam vegánná. Ennek az életmódnak egészségünkre jótékony velejárója, hogy óhatatlanul is sokkal több zöldséget-gyümölcsöt fogyasztunk. Igyekszem minél inspirálóbb, ínycsiklandozóbb, ugyanakkor könnyen elkészíthető receptekkel előrukkolni, hogy megmutassam: nincs szükségünk húsra, tejtermékekre, sem pedig tojásra ahhoz, hogy teljes, egészséges, kiegyensúlyozott életet élhessünk. Remélem, velem tartotok és szeretni fogjátok az új videókat és finomságokat!

Ahogy az első őszi, színes levélkék földet érnek, erőszeretettel döntök a finoman gőzölgő, kiadós levesek elkészítése mellett. Ebben a bejegyzésben egy gyönyörű, élénkszínű céklakrémlevest osztok meg veletek, ami azon túl, hogy rendkívül ízletes, nagyon jó a testünknek is.

_MG_0986

A cékla jó, mert…

vérképző

májtisztító

javítja az állóképességet

hasznos korpásodás és bőrproblémák ellen

_MG_1028.jpg

A vegán krémleveseket néhány jól bevált praktika segít elronthatatlanná tenni. Az alapelveim a következők:

  • Mindig csak annyi folyadékot adjunk a zöldségekhez, ami éppen elfedi őket. Ez akkor igazán hasznos, ha a sűrű leveseket részesítjük előnyben.
  • Amikor csak lehet használjunk zöldségalaplevet vagy natúr (ízfokozó-és aromamentes) leveskockát, ételízesítőt.
  • Mindig burgonyát használok a leves besűrítéséhez, s még plusz ízt is ad az ételnek.
  • A nagyteljesítményű turmix óriási áldás, ugyanis olyan krémes állagot képes kölcsönözni a levesnek, amely tökéletesen homogén és selymes. Ha nincsen a háztartásban blender, érdemes befektetni egyre vagy használj kézi botmixert és tölts kicsit több időt a turmixolással vagy használj egy smoothie készítő, kompakt turmixgépet, ez is megteszi. Én egy Vitamix blendert használok.
  • A növényi tejszínek több odafigyelést érdemelnek. Én leginkább a zabtejszínt szeretem, de a kókusztejszín, rizs-és szójatejszín is szuper alternatívák. Ha blenderrel pürésítésünk sokszor már nincs is szükség extra krémre, mert önmagában az állagtók megkapjuk azt az élményt, amit egy krémlevestől várunk. Ilyenkor csak dekorációnak használom a növényi tejszínt. 🙂

Összetevők

3-4 fej cékla

2-3 fej közepes burgonya

1 nagyobb fej vöröshagyma

2 ek. napraforgó olaj

1 db vegán leveskocka vagy alaplé

só (én himalájai krisztálysót használok)

bors

_MG_0956

Elkészítés

A zöldségeket hámozd meg és vágd kockákra.

_MG_0989

Hevítsd fel a napraforgóolajat egy nagy lábasban. Add hozzá az apróra vágott hagymát, s alaposan pirítsd le.

Ezután mehet hozzá a burgonya és cékla. Folyamatos kevergetés mellett, magas hőfokon karamelizáld le a zöldségeket.

_MG_1010

Amikor már szép barnák, vedd lejjebb a hőt és add hozzá a leveskockát, sót, borsot és vizet, majd fedő alatt főzd kb. 30-40 percen keresztül, vagy amíg meg nem puhulnak a zöldségek.

_MG_1017

Az egészet öntsd át egy blender tartájába és turmixold krémesre vagy egy kézi botmixer segítségével pürésítsd össze, amennyire csak lehet.

Turmixolás után még visszaöntheted a lábasba és 1-2 ek. növényi tejszínnel még gazdagabbá teheted. Ezzel már nem kell összeforralni, legfeljebb összemelegíteni.

_MG_1036

Tálald pár csepp növényi tejszínnel és póréhagyma csírával.

_MG_1086

Remélem, elkészítitek ezt az isteni levest. Ne felejtsetek megjelölni a fotókon, ha elkészítitek és meg is örökítitek valamelyik Yama Kitchen finomságot. Használjátok a #yamakitchen #yamalifestyle hashtageket  is! 😉

Ne felejtsétek, hogy a Yama termékeket megvásárolhatjátok az Auchan áruházakban, több bioboltban is az ország területén, valamint a Yama Webshopban, amely november elején indul!

Szeretettel,

Fatima