Az 5 Yama: Ahimsa “Senkit és semmit ne bánts!”

A jóga rendkívül népszerűvé vált az elmúlt években. Lenyűgöző látni, milyen sok embernek sikerült testileg és érzelmileg is tudatosabbá válnia az ászanák gyakorlása, a meditációs technikák elsajátítása és a jóga-filozófia adta szellemi bölcsesség megszívlelése által. Nem véletlenül terjedt el ilyen széles körben ez az életforma, hiszen apró változtatások bevezetésével könnyedén modern, felgyorsult mindennapjaink részévé válhat egy-egy gyakorlat. Legtöbben arra vágyunk, hogy több időnk jusson magunkra, hogy megálljt parancsoljunk a karrierünkkel, pénzügyeinkkel és magánéletünkkel kapcsolatos félelmeinknek, melyek hajlamosak a szakadék szélére sodorni bennünket. Nem véletlenül keresünk menedéket a félelmek, a szomorúság és a káosz elől. Ha egy hasonlattal kellene megfogalmaznom, hogy a jóga milyen módon van hatással az életemre, akkor ezt az élményt olyan érzéshez hasonlítanám, mintha belépnék egy tiszta, világos, de üres szobába, melynek közepén csak egy puha párna pihen. Ahova csak nekem van bejárási lehetőségem és szinte földöntúli béke árad belőle. Ahol a szoba közepéből mindent szinte rendszerben látok magam körül és ahol konstruktívan tudok gondolkodni, ahelyett, hogy eluralkodnának rajtam a hasztalan érzelmek, melyekből nem lehet építkezni. Ez a szoba azonban nem menekülési útvonal, csupán perspektívaváltás, amely segíti a konstruktív megoldások formálódását. Jó hír, hogy mivel mindegyikünk képes képzeletben felépíteni egy ilyen helyet, oda bármikor elvonulhatunk. A zár néha nehézkesen nyílik ugyan, de az ászanák és az elméleti tudás elsajátításával egyre könnyebbé és könnyebbé válik majd, s a kulcs egy szempillantás alatt fordul a zárban.

Az öt yama alkotja egy könnyed, kiegyensúlyozott életforma alapját, melynek elérésére mindannyian vágyunk. A yamák nem azért léteznek, hogy tökéletesen betartsuk őket, igaz ez a hőn áhított állapot. A valóságban azonban a yamák inkább irányelvek, melyek felé törekedve harmonikusabbá válhat az életünk. Ez a törekvés és szüntelen próbálkozás a lényeg, hiszen ez az a folyamat, mely igazán tanulságos. “Sokkal fontosabb a célig vezető út, mint maga cél.” Ez ebben az esetben nagyon igaz. Úgy döntöttem, hogy mind az öt yamának külön bejegyzést szentelek, hiszen egy posztban taglalni az összeset lehetetlen vállalkozás.

Amikor utána néztem, mit jelent az “Ahimsa” szó, a következő definíció bukkant fel, mely szerintem tökéletesen összefoglalja az első intelem lényegét: “A fizikai és mentális erőszakmentesség gyakorlása mások és önmagunk felé. Legtöbbször mások felé intézett és eseményekkel kapcsolatos reakciónkkal teremtünk erőszakot, valamint azzal, hogy szokásunkká válik kritikát, bírálatot, haragot és  ingerültséges teremteni magunk körül.”

Szedjük szét ezt egy kicsit. “Legtöbbször reakcióinkkal hozunk létre erőszakot.” Hányszor és hányszor előfordul, hogy-habár szándékaink cseppet sem gonoszak-mégis sikerül megbántanunk egy másik embert szavainkkal és/vagy cselekedeteinkkel. Ez részben azért történik, mert nem gondoljuk végig mondandónk jelentőségét, mielőtt az elhagyja a szánkat. Nem fordulunk kellő empátiával a másik ember felé, pedig azt is érdemes lenne megszívlelni, hogy vajon az ő szemszögéből hogyan értelmezhető amit mondunk. Az ego szintén olyan tényező, ami alátámasztja ezt a fajta viselkedést, s többek között ez az egyik faktor, ami saját magunk felülvizsgálatát nehezebbé teszi. Magyarul nehezen ismerjük el, ha nincs igazunk vagy, amit mondunk az igenis sokszor indokolatlanul bántó tud lenni. Pont ma reggel történt velem egy eset, ami tökéletes példát állít a problémának. Sajnos van egy olyan rossz szokásom, hogy hajlamos vagyok durva és követelőző hangnemben beszélni, amikor egy feladatnak a végére szeretnék jutni. Nem azért beszélek így, mert tudatosan bántani szeretném a beszélgető partnerem, hanem egyszerűen az az erős, ugyanakkor hibás meggyőződés irányít, miszerint csak így tudom hatékonyan lezárni az adott ügyet. Amikor számon kérik rajtam, hogy miért ütöttem meg ilyen hangnemet, sosem értem, miről van szó, mert az én fejemben a “rossz hangnem” határozottnak tűnik csupán, semmi esetre sem sértőnek. Aztán persze rosszul is érzem magam, hogy valakinek kellemetlenséget okoztam. Ismerősen hangzik? Higgyétek el, tudom, milyen frusztráló egy-egy ilyen helyzet. A jó hír azonban az, hogy egy kis odafigyeléssel és sok gyakorlással bármikor magunk mögött hagyhatjuk a rossz szokásokat. A kulcs abban rejlik, hogy lelassítunk akkor, amikor legkevésbé sem szeretnénk, amikor a legkényelmetlenebb és ekkor tudatosságra ösztönözve magunkat időt szánunk arra, hogy végig gondoljuk, mit és hogyan kívánunk közölni. A tiszta, ártatlan szándékkal közölt mondanivaló sem sül el mindig jól, de jó kiindulási alap a fejlődéshez. Azonban, ha mondandónk, cselekedetünk mögött rossz szándék áll, arra nincs jó kifogás.

A fenti definíció másik figyelemreméltó része a következő: “szokásunkká válik kritikát, bírálatot, haragot és  ingerültséges teremteni magunk körül”, vagyis eljutunk addig, hogy ez a viselkedés normálissá válik. Száz és száz oka lehet annak, hogy miért fogalmazódnak meg bennünk dühös, kritikus gondolatok, bírálatok a végeredmény azonban ugyanaz: valakit arcba vágnak a kemény, akár alattomos hozzászólásaink. Ez nem azt jelenti, hogy nem fejezhetjük ki szabadon a véleményünket, sőt a világot gondolataink sokszínűsége formálja, kár lenne őket elhallgatni. Ez az intelem csupán arra figyelmeztet minket, hogy kritikus gondolkodásunkat több együttérzés és finomabb megfogalmazás jellemezze, mert a durva kommunikációtól egyáltalán nem válik jelentőségteljesebbé, nyomatékosabbá mondanivalónk. Azt is megtanítja, hogy mielőtt ilyen vagy olyan jelzőkkel illetnénk valamit, hagyjunk időt magunknak az adott dolog vagy élmény megtapasztalására, megélésére. Múlt este egy nagyon kedves fotós ismerősömmel beszélgettem, aki szerintem példásan kezeli a sikerét, azt hogy sok ember szinte “rajong” érte, de ezzel nem dicsekszik. Helyette fantasztikusan magabiztos kisugárzása árulkodik arról, hogy valóban ért ahhoz, amit csinál, s ez elég vonzó az emberek számára, hogy együtt dolgozzanak vele. Szakmájában nagy a verseny, s ilyenkor az emberek hajlamosak egymáson átlépve törtetni saját érdekeik után. Ebből kifolyólag számos olyan élménye volt, amikor magától értetődő lett volna, hogy keményebb stílusban szóljon, de inkább nem tette, mert elmondása szerint nem érezte volna jobban magát tőle, “ő is egy másik lény, nem szeretném bántani”. Sok erő szükséges ahhoz, hogy így tudjunk viselkedni, és természetesen nem fog mindig sikerülni, azonban a másik féllel szemben táplált tisztelet és saját értékrendünk elég motivációt kell adjon ahhoz, hogy az ilyen megnyilvánulásokat távolról elkerüljük és szócsaták helyett inkább mosolyogva hátat fordítsunk egy nem kívánatos helyzetnek. A lényeg hát röviden az, hogy mindig tiszta és gyengéd szívvel, nyitott elmével próbáljunk gondolkodni mielőtt cselekednénk és azt gondolnánk, hogy mi vagyunk az univerzum közepe. (Mert hogy nem vagyunk.)  🙂

Nem tudunk mindent és mindenkit megvédeni magunk körül. Ahol emberek élnek, ott óhatatlanul történnek károk, mi azonban mindig tudunk keményebben próbálkozni azért, hogy ne így legyen.

 

Szeretettel,

Fatima

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s